Elsődleges célom az önmagamban való hit felépítése, de ezt az élettel járó megpróbáltatások nehezítik. Az utóbbi napjaim, eseménydúsan teltek. Sajnos egy-két ember visszataszító viselkedési formáit ismerhettem meg, amelyek előttem ez idáig ismeretlenek voltak. Mindenkinek vannak rejtett és elfojtott gondolatai, amelyeket szavakba öltöztetni felelőtlenség lenne, ha csak azt nem egy megfelelő partner előtt tesszük. Ezek a titkolt és felszín alatt megbújt érzések nem véletlenül lakoznak mélyen az elménk apró szegletében, hiszen amit nem értünk azt próbáljuk elkerülni, eltüntetni az életünkből. Felfedezetlenül hagyott részeink a múlt martalékaivá válnak, mondhatni önpusztítás, énünk megmetszése ez, tudatosan vagy tudatlanul.
Testünkben több személy, több én próbál megnyilatkozni, ezt akarva akaratlanul szabályozzuk és csak a szűrésen átesett gondolatainkat hallhatja a nagyérdemű közönség. Úgy is lehetne fogalmazni egyensúlyba hozzuk a bennünk lakó személyeket és a külvilág számára egy egészet tükrözünk vissza. Mindeközben hatalmas csaták folynak elménkben, hogy hogyan is kommunikáljunk miképpen vegyük fel a kapcsolatot a körülöttünk lévő embertársainkkal. Sokszor előfordul amikor egy kérdést tesznek fel nekünk, hogy több válaszadási lehetőség is felmerül bennünk. Ekkor érzékelhető, hogy nem csak egy szemszögből látjuk a világot, ilyenkor a második vagy harmadik szempárjainkról lekerülnek a látást gátló láncok és, mint ha a már ismert énünk mellé több is csatlakozna a válasz megadás érdekében. Ma mindent le akarunk egyszerűsíteni, felgyorsítani minél inkább egysíkúbbá tesszük ezáltal életünket. Nem a megértésre törekszünk, hanem az egyszerűségre. Az életet megzabolázzuk és először önmagunkat korlátozzuk le, s majd ezután a szűkebb környezetünket. Önmagunk börtönébe zárjuk magunkat, amelynek rácsai örök időkre körül vesznek és nem hagynak szabadulni. A festő is csak több színből képes világraszóló alkotást létre hozni, nekünk miért sikerülne egyből.
