Az erős fénytől pupillája összeszűkült és hunyorogva figyelte tovább az ég és föld harmonikus kapcsolatának felbomlását, melyek még pár órával ezelőtt, több millió éve megköttetett szerződésük alapján helyezkedtek el, az Univerzum e "porszemnyi" Naprendszerében. Összeomlani készült a tudósok által több száz esztendőn át kutatott és valamiféle szabályos keretek közé zárt világ. A felállított, meghatározott, definíciók és egyenletek szerint létező, élő társadalom nem állt készen, először ember által is észlelt történésekre.
Vajon az éj sötétjében a parányinak tűnő csillagok, -melyek fénnyel jutalmaznak minket minden egyes éjszaka beálltakor, -vajon ők már tanúi voltak hasonló elmúlásnak, és a régmúlt korszak törmelékein történő új világegyetem születésének? Igen. Ők már akkor ott ragyogtak Tejútrendszerünk árnyas felhő sávjában , amikor még mi tökéletlen lények érdemtelen szemgolyóinkkal nem csünghettünk rajtuk nagy áhítattal, és bolondíthattuk az asszonyi szíveket romantikus sugaraikat felhasználva.
Mily csodás a természet, hogy se kezeket, se hazugság fröcskölésére alkalmas szájat nem adatott az égi tüneményeknek. Hány bíróság idézte volna be őket úgy, mint a bűnösök leleplezőjét, a megrendíthetetlen bizonyítékokkal rendelkező isteni teremtményt. Azonban bűneink mellett hibáinkat is szemünkre vethetné, ezért merem azt állítani, hogy a sors kegyes volt velünk és megengedte nekünk alantas játékainkat és erkölcstelen életvitelünk elterebélyesedését. Fáink pusztulnak, de emberi hazugság őserdei gyarapodnak . A bölcs teremtő némaságra és látszólagos mozdulatlanságra ítélte szent alkotásait, és így méltóságteljesen figyelnek minket és makulátlan lényekként pártatlanul szórják ránk nyalábjaikat a világosságot nem tűrő estéken. Ki tudja egyszer lejönnek közénk és emberré lesz az ember, vagy akár több is annál.
Az írói szabadságot felhasználva elkalandoztam, magára hagytam szegény fiút iszonyú méretű látomásaival. Azt hiszem otthon érezte magát víziójában, csak magányosan még a legszebb káprázat, sem nyújt örökké tartó kielégülést. Ott állt, mint valami közkatona, megfeszült minden egyes izma, és remegő pilláin akart úrrá lenni, hogy minden egyes képkockát figyelmesen tanulmányozhasson. Lehet küzdelem volt ez részéről,mint amikor két érv csap össze egy heves vita közepette. Egyik fél sem tudja meggyőzni a másikat csak kétségeket gerjesztenek annak állításának valóságszerűségében.Tréfásan írhatnám azt is, hogy nem szuperált a vetítőgépje a történetem főhősének, még az ésszerűség karmai próbálták eltávolítani a beteges tartalmakat. Elragadni, eltüntetni és kivágni a rendellenes gondolatait, melynek semmi köze nem volt a valósághoz.
Míg közlegényünk szépen feszített hadai (képzelgései) előtt és harcolt két fele a maga igazáért, eközben a családi otthon konyhájában tányércsörgés és felmelegedett olaj sercegése illetve egy pár papucs gazdája talpán a kopott, fehér csempén csoszogva szolgáltatott nevetséges muzsikát az ott lakók számára. Ahogy a szülői kezek és lábak egyre gyorsabban, serényebben mozogtak ezzel párhuzamosan erősödött fel az alkalmi együttes dallamai. A zajok összekapcsolódtak, és a hangok észlelésért felelős szerv már nem tudta figyelmen kívül hagyni ezt.
A más tudatállapotban lévő fiút, azonnal visszahozta utazásából e amatőr, alkalmi zenekar által előadott zenebona. Ingerülten, durván szólt anyához,-mint amikor gyermekként felpofozzák az embert, és dühtől megtelve vág vissza a vélt sérelmeiért - Nem tudnád ezt csendesebben csinálni?! Az anyja fáradt hangon és kissé bánatosan csak ennyit mondott e "kedves" reggeli szavakra- Jaj, fiam, csak a bundás kenyeredet csinálom. Jó, csináld, de halkabban- mondta a megzavart gyermek.
To be continued!
