Felkelt és kitekintett az ablakon keresztül és akkor abban a pillanatban kiszökött az értelem utolsó szikrája is szemei közül. Ott állt több évnyi tapasztalattal és mérhetetlen nagy tudás anyagával (amit az iskolában préseltek bele),de ezek is kevésnek bizonyultak a furcsa események racionális megértéséhez. Pár percig csodálkozva csodálta a megmagyarázhatatlan történéseket, utána azonban unottan vette tudomásul, hogy a világ körülötte éppen megsemmisülni készül.
Ez a nap is úgy indul, mint a többi -gondolta magában a fiú - és visszahúzta vörös színekben pompázó mintázatlan függönyét. Az ágyába igyekezett, mivel hétköznapi rutinszerű lustálkodását a világ vége sem zavarhatja meg. Miért is tudná? Hiszen ebbe nincs beleszólása csak tétlen szemlélője, ezért inkább jobbnak látta a monoton, jól bejáratott életébe való visszasétálást, amit már az évek során oly ügyesen belakott. Gyorsan takarója alatt találta magát, ismét tartalommal telt meg és képességei újra erőre kaptak. Gondolkodni kezdett a látottakon vagyis csak próbált, mivel egyszerűen nem tudod napirendre jutni (térni) azon, hogy miért nem képes az ilyenkor menetrend szerinti reggeli tevékenységeihez: kinyomni az ébresztőt, közömbös hangon valamit az orra alatt motyogni és éhségtől meggyötörve édesanyának kiabálni - Anya csinálj már valamit, éhen halok!
Ezek ma elmaradnak, úgy néz ki tévedett a fiú, amikor hirtelen ő maga önmagának, gúnyosan megjegyezte- Ez a nap is úgy indul, mint a többi. Ráeszmélt arra, hogy valami új valami ismeretlen, nem szokványos vérpezsdítő dolog részesévé vált, a kollektív elpusztulásnak. Közönyössége eltünedezett és váratlanul egy aprócska mosoly rajzolódott érdektelen arcára. Tele lett csupa örömteli érzelemmel cikáztak benne, össze-vissza jártak és szabadjára kelt a pozitivista szörny. E gyors világrend változás ellenkezett ugyan életfelfogásával, de a hosszúnak látszó élete során leginkább a szabályok betartását tartotta egyre inkább feleslegesnek. Így hát most magának is hátat fordítva igyekezett vissza előző állomáshelyére. Kipattant az ágyból soha nem látott frissességgel tette meg azt az 5 lépésnyi távolságot a jókedvet árasztó ablakához. Ha ezt egy neves atlétaedző látta volna, lehet legközelebb már az olimpián látnák egy méregdrága sportcipőben a rajtgépből kirobbanni. Azonban e remekbe szabott lépteknek egyetlen egy tanúja sem volt, csak a sötétkék szőnyeg, melyet az élet hasonlóképpen megviselt, mint a rajta éppen vándorútra kelő fékevesztett fiatalembert. Amit az idő egy röpke pillanatnak élt meg azt a fiú egy örökké tartó mozdulatlanságnak.
Végül a veszélytelen ösvényen végigszáguldva másodszor is nekiveselkedett a létezés új uniformisának vizsgálatához. Megfogta az olcsó szövetet és egy laza mozdulattal elé tárult a boldogság(át) előidézője, a pusztuló világ színekben gazdag képe.
To be continued!
