Most elhagyom a szép szavakat, álszent pózokat és nyálas, kedveskedő stílusom és előveszem a pöcegödrömből a legmocskosabb gondolataimat. Sikerült rövidre zárni bevezetőm. Hát akkor vágjunk bele és hagyjuk hátra a szépirodalmi gúnyparádét, legyen 21. századi fertő e rímtelen szerzemény.
Kedvem pocsék, csapnivalóan unalmas. Legszívesebben arcon is ütnék valakit, mondjuk a gyengébbik nem egyik tagját, kihez ma húzott agyalágyult ketyegőm. Kobakom nehezen viseli a szívfájdalmait (nemleges válaszokat), ezért kissé feszültebb vagyok az átlagosnál. Mint egy nyugdíjas kit már a semmittevés tétlensége ingerel és hozzá legközelebb álló személyben okozna mérhetetlenül nagy szenvedéseket. Kínlódás most a jutalmam, belém fecskendezte az élet áldott jó kezeivel. Túladagolta a lét a pokolbéli ellenszert és szépen átfestette erdeim rózsaszín fellegeit és hull rám belőlük az ördögi csapadék. Sötétbe öltözött a péntek, csúfos igazság lett a társam, mely mellett eltörpülnek a tartalmatlan fények. Világosságot most nem igényel koponyám, elég ha düh égeti belülről és forr fel benne az epés folyadék. A keserűséget erekben gazdag testem szorgos hírnökként juttatta el minden egyes részembe és lettem zabos harapós papucs, fékevesztett vad, ki válogatás nélkül gázolna át az útjába kerülő élőlényeken.
Gyermeki énem, ha a visszautasítás aprócska jeleit tapasztalja hirtelen átváltozik rosszindulatú, kekeckedő mitugrásszá, aki önsajnálatban hemperegve vág fűt-fát a számára nem tetsző hölgyeményre (Ruk). Ilyenkor kellemes, jóleső érzéssel tölt el a kellemetlen érzelmeim másokba való áthelyezése, generálása és torz örömmel, beteges mosollyal, kielégült szemekkel állok áldozatként az általam elő idézet gondok előtt. Persze a butuska vigyor hamar lefagy az arcomról, mikor elém tornyosul önzőségemből fakadó sérült lelkek egész tömkelege.
Ekkor újra tisztán látok és az ördögtől származott folyadéktól fertőzött májam (rosszmájú) ismét egészséges közkatonává változik a szervek sokasága között. A dühöt(haragot) és a sértettséget felváltja a beismerés, megvilágosodás állapota, vagyis tetteim következményeivel szembe nézek. Amikor elém tárul őrült kirohanásaim eredményei mély bűntudatnak kéne úrrá lenni-e rajtam,de az efféle érzelem távol áll tőlem idegen, mint valami kleptomániás, csak én nem tárgyi dolgokat veszem el, hanem az adott személy jó hangulatát. Nem tudatosan akarok én ártani, csak hatalmába kerít valami erő ami korlátlanságot ad a kezembe és nem törödömséget.
Megbocsátó vagyok, és képtelen vagyok valakit utálni vagy egyéb más negatív érzelmeket tartósan érezni bárki iránt is. Naiv módon néha abban reménykedem,hogy hasonlóképpen gondolkodó személyekkel ismertet majd össze az élet, az elmeosztályon:))hehe
Nem boncolgatom tovább a megérthetetlent:) beletörne sebészi feladatokra alkalmatlan szikém (agyam:).
