Ez izgalmasabb, mint az első szexuális élményem, ebből már az is kiderül, hogy nem volt éppen a legcsodálatosabb. Mivel szűziességem e téren egyértelmű mármint blog írásban, ezért ne várjatok tőlem semmit amit más profi blogerektől megkapnátok. Helyesírásom pocsék, fogalmazni is alig tudok és a szóhasználatom is a magyar átlaghoz közelít. Egy kis kedvcsináló volt. Néhány mondatban sikerült is azonnal mindenkit eltántorítani attól, hogy olvasson engem vagyis a blogom. Pedig a cél nem ez volt. Sokkal inkább az, hogy megtudjátok nem egy okoskodó mitugrász vagyok hanem csak egy átlag polgár, aki írogatni fog a mindennapjairól. Remélhetően mindenkit érdekel az emberi kapcsolatok és az ehhez kapcsolódó viszonyok és érzések. Elgondolkodni mindazon ami napjainkban megtörténnek velünk. Tehát agyalni fogok ezerrel még az egyértelmű dolgokon is. Szerintem mindent okkal teszünk, mivel nem hiszek a véletlenekben és a sors kezében sem. Szóval olyan lesz mintha önmagatokat olvasnátok vissza akár csak egy napló amit ti saját kezűleg írtatok volna. Nem lesznek ismeretlen érzések, pillanatok mindannyian átéltétek már csak más időben és helyen. Szóval nyugodtan mindenhez hozzá lehet szólni, hiszen mindenkinek van tapasztalata ebben a témában.
első írásom
2009.11.29. 20:27 'lacy20'
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://lacy20.blog.hu/api/trackback/id/tr681561657
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
'lacy20' 2009.11.29. 20:56:30
lesz jobb is reklámozni kell